Mizu-mese

Olvass bele!

Tizenévesen merészeltem először tollat ragadni. Mivel sem bányász, sem hegymászó nem lehettem, ezért folyamatosan publikálok. A gyermekirodalmat elsődlegesen fontosnak érzem, mert a gyerekkorban dől el, milyen emberré válunk, s e „döntésben” a könyvek, filmek sokkal nagyobb szerepet játszanak, mint azt hinni merjük. Én annak a kilenc éves kölyöknek írok, aki valaha voltam, még akkor is, ha felnőtteknek szól egy-egy történetem. Iskolám az élet sötét oldala volt – vallja magáról Böszörményi Gyula.

A szerzőt kétéves korában izomsorvadásos betegség támadta meg, ennek következtében súlyos mozgássérült lett. Mivel családja is széthullott körülötte, egészségügyi gyermekotthonba került, ahol éles, nyílt szellemmel töltötte mindennapjait értelmi fogyatékos társai között.
Tizenévesen kezdett el írni. A 80-as évektől cikkei, glosszái és novellái jelentek meg az Élet és Irodalom, az Emberhalász, a Debreceni Napló, a Magyar Ifjúság, az Ifjúsági Magazin és más folyóiratok hasábjain. Müller Péter Sziámi ösztönzésére kezdett el gyerekeknek írni.

A könyv hőse, Mizu nagyon tud gondolni. Amire Mizu erősen gondol, az valósággá lesz, és megváltoztatja a világot. Ugyanakkor pedig a valóság mesévé alakul át. Hétköznapi világunk költői mesévé válik.

További ajánlatunk

A tűzmadár - Orosz varázsmesék
borító: A tűzmadár - Orosz varázsmesék>
4 499 Ft
Mesék a szabadulásról
borító: Mesék a szabadulásról>
2 399 Ft
A fiú, akit Karácsonynak hívnak
borító: A fiú, akit Karácsonynak hívnak>
1 990 Ft
Válogatás Andersen meséiből 1.
borító: Válogatás Andersen meséiből 1.>
650 Ft
Öten egy hüvelyből
borító: Öten egy hüvelyből>
300 Ft
Felnőtteknek nem
borító: Felnőtteknek nem>
1 690 Ft
Szuper Hugi
borító: Szuper Hugi>
1 390 Ft
Pöttyös Panni - Szia, világ!
borító: Pöttyös Panni - Szia, világ!>
1 690 Ft

Hasznos holmik