Sorsok és évszázadok

Történelmi novellák

"Tavaly, karácsony előtt, egy, a Történelmiregény-írók Társasága által szervezett pódiumbeszélgetésen az első kérdés számomra már csak azért is emlékezetes maradt, mivel igencsak váratlanul ért, és hosszú másodpercekig törtem a fejem, mit is válaszoljak rá, ami eléggé frappáns, de egyben komolyan vehető is. A kérdés pedig valahogy így hangzott: Mit jelent számodra a történelmi regény? Akkor hirtelen az jutott eszembe, hogy erről most vagy órákig tudnék beszélni (ami nem lett volna szerencsés ötlet), vagy egyetlen szót sem tudok kinyögni róla, ám pár mondatban összefoglalni a gondolataimat lehetetlenség. Végül azzal vágtam ki magam (ami talán eredetileg nem is az én ötletem volt, de akkor „életmentőnek” bizonyult), hogy számomra a történelmi regény nem más, mint az emberiség régi álmának, az időutazásnak a megvalósulása. Nos, azt gondolom, hogy ez a megállapítás a történelmi novellákra is igaz, és ennek a gyűjteménynek az olvasása közben az ókortól a legújabb korig tartó, lélegzetelállító utazásban volt részem. (Fábián Janka)

További ajánlatunk

Philadelphia árvái
borító: Philadelphia árvái>
3 290 Ft
Mediciek - Egy dinasztia királynője
borító: Mediciek - Egy dinasztia királynője>
2 490 Ft
Ébredések fényei
borító: Ébredések fényei>
2 500 Ft
Az ecsedi boszorkány
borító: Az ecsedi boszorkány>
2 799 Ft
Az éjszaka császárnője
borító: Az éjszaka császárnője>
3 170 Ft
Idegenek egy hídon
borító: Idegenek egy hídon>
2 992 Ft
Anjouk I. - Liliom és vér
borító: Anjouk I. - Liliom és vér>
2 390 Ft
Spartacus – A felkelés
borító: Spartacus – A felkelés>
490 Ft

Hasznos holmik