Nemes Z. Márió

A hercegprímás elsírja magát

Nemes Z. Márió versei sokszor szó szerint húsba vágnak. Felhasítják a kedélyes és civilizált képet, amit a tükörben olyan féltve őrzünk magunkról, és kényszerítenek rá, hogy mögé nézzünk. Mert testben élni nem csak játék és mese, hiába tűnnek a költő versei néhol groteszk és szürreális tündérmesének. Mi vagyunk a kardnyelő huszár, és mi vagyunk Hany Istók is, aki az embermester füttyét meghallva nekilát harcsát belezni. Új kötetében a kortárs fiatal költészet egyik legmeghatározóbb szerzője a saját test és a szeretve gyűlölt Másik élveboncolása után tágasabb horizontokat mér fel, mint eddig. Terítékre kerülnek Magyarország véres nemzeti mítoszai és sorskérdései éppúgy, mint az emberi együttélés gyilkos mechanikája. Verseit olvasva sokszor feltör belőlünk a keserű nevetés, de utána hamar elfog minket a kétely, hogy vajon megbízhatunk-e a saját szerveinkben.