Az elhallgatás

 

Olvass bele!

Az idén 80 éves Fenákel Judit élete Hitler diadala idején kezdődött, magában foglalta a második világháborút, a munkatáborba deportálást, munkaszolgálatos édesapja meggyilkolását, rokonai elvesztését. Aztán átélte egy másik diktatúra felépülését, ami egy újabb hatalom természetével ismertette meg. Közben megírt huszonhat könyvet, regényeket, novellákat, hangjátékokat, nem támogatták, legfeljebb megtűrték, így maradt gyalogíró mindvégig.

Ahogy magáról írja akkor botrányos K-vonal című novellájában, amiért Szegedről szerencséjére Pestig kellett futnia.

"A csalódásukban benne van a rangom, a helyem a világban, ott leghátul a slapajok között, a szaladjide, viddarrább osztályban. Hogy akárki, akármelyik vastag nyakú a kettős tokája fölött, kilencven kilója toronymagasából megfenyegessen az ujjával, no-no, elvtársnő, jólesz vigyázni, majd elkapjuk a frakkját!"

Így élte, éli ma is íróiéletét, diktatúrából diktatúrába bukdácsolva parancsuralmi nagyurak és konjunktúra szolgáik sokaságában azzal a meggyőződéssel, hogy így is lehet élni. Nem nagyon kényelmes, de kibírható.

Az elhallgatás legjobb regényeinek egyike, egy fiatal nő útjáról szól a reménytől az elhallgatásig.

"Ez a könyv több mint harminc éve jelent meg először. Újra olvasva Salamon király bölcsessége jut róla eszembe: Az van, ami volt, az lesz, ami van. Minden megváltozott azóta, és nem változott semmi." (Fenákel Judit)

További ajánlatunk

Szakadékjátszma       
borító: Szakadékjátszma       >
2 599 Ft
Az utolsó reggel Párizsban
borító: Az utolsó reggel Párizsban>
3 599 Ft
Ahol az ő lelke
borító: Ahol az ő lelke>
2 599 Ft
Párducpompa
borító: Párducpompa>
2 290 Ft
Ábel
borító: Ábel>
2 590 Ft
Az Úri utca 5. lakói
borító: Az Úri utca 5. lakói>
1 990 Ft
Kecskerúzs
borító: Kecskerúzs>
650 Ft
Pletykaanyu
borító: Pletykaanyu>
1 590 Ft

Hasznos holmik