Putyin Oroszországa

Olvass bele!
A szerző mondja a könyvéről: „Oroszországról magára valamit is adó ember nem ír könyvet. Egy ekkora monstrumot nem lehet jó lelkiismerettel százezer leütésbe szuszakolni. Hogy mégis megpróbálkozom Putyin rendszerének bemutatásával, annak – bevallom – van némi pedagógiai színezete is. Erre utal a könyv alcíme: Kézikönyv Orbánnak. Roppant tanulságos dolgok történtek ugyanis Oroszországban például a médiával, a régi és az új oligarchákkal, a politikai ellenzékkel vagy az igazságszolgáltatással. Létrejött és viszonylag gördülékenyen működik egy olyan rezsim, amely ügyesen bűvészkedik a lényegétől teljesen idegen demokratikus formákkal – anélkül, hogy veszélyeztetné saját leválthatatlanságát. Ez egy roppant izgalmas, hatalmas léptékű, shakespeare-i világ, drámai hősökkel, hihetetlen történetekkel és főként nagy-nagy természetadta gazdagsággal.
Egyébként pedig nem politológiai alapművet görget monitorán az olvasó, hanem hétéves tudósítói munkámból leszűrt tapasztalatokat, benyomásokat – egy pillanatképet arról az Oroszországról, amelyről mi magyarok annyi mindent tudni vélünk.”

2006-ban lakása előtt agyonlőttek egy orosz újságírónőt, Anna Politkovszkaját. Nem tudni, hogy a gyilkosságnak köze lett volna ahhoz, hogy egy évvel korábban nagy feltűnést keltő könyve jelent meg Amerikában. A The New York Times a legbátrabb orosz újságírónak nevezte. A Putyin Oroszországa című kötet keserű portrét rajzol a rogyadozó birodalomról.

További ajánlatunk

Rezsimváltás - A posztliberális jövő felé
borító: Rezsimváltás - A posztliberális jövő felé>
3 299 Ft
A digitális állam információbiztonsági kihívásai
borító: A digitális állam információbiztonsági kihívásai>
1 699 Ft
Politika a jövőben
borító: Politika a jövőben>
3 899 Ft
Demokrácia Részvénytársaság
borító: Demokrácia Részvénytársaság>
2 390 Ft
Brexit
borító: Brexit>
1 790 Ft
Orbán bárkája
borító: Orbán bárkája>
1 490 Ft
Történelem közelnézetből - A nagykövet naplója 2.
borító: Történelem közelnézetből - A nagykövet naplója 2.>
990 Ft
A szociáldemokrata párt várospolitikája
borító: A szociáldemokrata párt várospolitikája>
990 Ft

Hasznos holmik