Elmer István

Egyszer az időben

Korszerűtlen írások olvashatók ebben a könyvben. Korunk embere mintha annyit sem hinne el, hogy élete romjain mindig kinyílik a virág. Egydimenziósnak, történet nélkülinek képzeli el az életét, vagy nem is képzeli el, hanem csak éli öntudatlanul, kimaradva saját sorsából. Közömbös, s ezt gondolja korszerű életszemléletnek. Ez a korszerűség azonban önáltatás. Ilyen értelemben korszerűtlenek a kötetben található kisregények és novellák szereplői. Én a sorsára ébredő embert szeretem. Aki nem zárja le szelleme látóhatárát az ösztönök kielégítésénél. Aki értelmével képes befogadni azt, amit hinni érdemes. Azzal a meggyőződéssel, mint a kötet címadó művében József, fölismerve Máriában MÁRIÁT: „Mária, Mária, nem értem, de hiszem. Fölemelkedik általad a világ.” Ebben a fölemelkedő világban lélegeznek – emberségükkel újra és újra megküzdve, romon virágot nevelő elszántságukkal – az egyes írások „korszerűtlen” hősei.