Merza József

Nagypapa túrázik

A test erőfeszítései és kalandjai a tudat erőfeszítései és kalandjai is, a tudat pedig csak akkor örül – a boldogsághormonok csak akkor szabadulnak fel és robbannak az agyban, hogy szakszerűen fogalmazzak –, ha próbatételek, szenvedések után és árán az ember kijelentheti, igen, sikerült, elértem, amit akartam. Talán távolabb került tőlünk az elérhetőség, a kérdéseinkre kapható válaszok már messzebbre esnek, vagy csak a testi tunyaságunkat kell néhanap hirtelen és nagyobb nekibuzdulással ellensúlyozni? Annyi bizonyos, hogy Arisztotelész követői, a peripatetikusok még sétálgatva tanultak és tanítottak, nem volt szükségük extrém fizikai kihívásokra, hegymászásra, szakadékugrásra, teljesítménytúrára. A dialógusban hittek – persze megtehették, hiszen a filozófiájuk élő volt, friss növendékfa, amely napról napra hozta ágait és leveleit, ám amely növesztett már akkora árnyékot, hogy a sétában kitikkadva odaülhessenek alá hűsölni is. A ma embere a könyvtárba ül be, magába szívja évezredek bölcseletét, útmutatásait, aztán elindul – igen, teljesítménytúrára, egymaga –, és miközben tapodja a jól kivehető vagy elgazosodott ösvényeket, kavarja lábával az út porát, ülepíti, rendezgeti a fejében összegyűlt mindenfélét. Belső dialógust folytat a mestereivel, egybeszitálja leírt szavak és saját élettapasztalatok tanulságait, rácsodálkozik erre-arra, eltéved, gödörbe esik, kimászik, bokrok, fák ágaiba kapaszkodik, folyókon és pocsolyákon gázol át, megy, megy, napfényben és éjszakában, hóban, sárban és gutaütéses melegben, elandalodva, reménykedve, kétségbeesve, hittel és csak azért is… Megy, mert szeretne megérkezni. Merza József túrabeszámolói ilyen külső-belső vándorlásokról szólnak, a mozgás által előhívott tág asszociációk felszínre vetődéseivel, a nehézségek és az „élvezzük az életet” lelkiállapotának kendőzetlen elmesélésével. Higgadt, eleven és olyannyira magával ragadó szövegek ezek, hogy magam is, mint szerkesztő, egy-egy írása olvasása után szinte éreztem tagjaimban az 50-100 kilométer megtételének fáradtságát, a légszomjat, a naturális benyomások zápora utáni zsongulást, a célba érkezés mámorát. Az élményátadást, a szépirodalom varázslatát. (Kállay Kotász Zoltán)