Alice Munro

A Jupiter holdjai

Négy szabadszájú unokanővér, akik egy családi találkozón vaskos tréfákkal és mulatságos történetekkel szórakoztatják egymást és vendéglátóikat. Egy baráti látogatás, ahol mindenki elbeszél egymás mellett. Egy középkorú nő, aki egy szakítás után egy kis szigeten beszélgetésekbe bocsátkozik különféle férfiakkal. Két bogaras öreg hölgy, akik nyolcvan év ismeretség után különös barátságot kötnek az idősotthonban. Nők, akik ilyen vagy olyan értelemben úton vannak, és szenvedélyesen igyekeznek megfogalmazni a saját történetüket. Lélegző, hús-vér alakok, akiknek szerelmei, szorongásai, csalódásai és ébredései egyszerre ismerősek és idegenek ezekben a hajszálpontos lélektani megfigyelésekkel megírt, az emberi viszonyok kínját fanyar humorral bemutató történetekben.

„A szüleinkről beszélgettünk, a gyerekkorunkról beszélgettünk, csak a saját házasságunkról nem beszélgettünk jó darabig. Emlékszem, mennyire részletesen kitárgyaltuk az apáinkat és az anyáinkat, mennyire rosszallóan nyilatkoztunk a házasságaikról, az elhibázott ambícióikról és az ambícióktól való félelmeikről, mennyire könnyen leírtuk őket mint változásra képtelen, reménytelen eseteket. Hogy lehettünk ennyire önhittek.”

„Ha Alice Munro valamelyik szereplője belép egy házba, akkor mindjárt azt is megtudjuk, hány szobás a lakás, milyen bútorok vannak benne és hogyan kerültek oda, ha elhúznak egy függönyt, látjuk a mintázatát, érezzük az anyag textúráját. Mindez azonban nem puszta információ, hanem nagyon is fontos építőeleme az elbeszéléseknek. Elsősorban azért, mert az emlékezet nem a nagy képet őrzi, hanem az apró részletekbe kapaszkodik.” (Vallasek Júlia, Holmi)