Erdélyi Ágnes

Arckép szavakból

Erdélyi Ágnes (1914–1944) egy kisregény kulcsszereplőjeként vált a magyar irodalomtörténeti emlékezet részévé. „Különösen sokat gondolok Ágira, a kishúgomra mostanában. Nem láttam évek óta már. Sokáig egy kisvárosban lakott, a nagy fekete hegy tövében, most egy idegen ország messzi székhelyén él a férje mellett” – írja Radnóti Miklós az Ikrek hava első mondataiban. Erdélyi Ágnes nem más, mint a könyvben említett kishúg, Radnóti Miklós féltestvére. Felnőttként Erdélyi Ágnes maga is alkotó és újságíró lett Romániában. Édesapja, Glatter Jakab korai halála után életútja nagyváradi, majd szilágysomlyói, bukaresti és ismét nagyváradi állomásokon át vezetett. Írásait több lap közölte, és két önálló kötete is megjelent. 1944-ben deportálták, Auschwitzban halt meg. Írásai különös elevenséggel szólaltatják meg a gazdasági világválság éveinek tapasztalatvilágát. Szereplői helyüket kereső, kilátástalan anyagi helyzetükből és az őket diszkrimináló környezetből kitörni próbáló fiatal nők, munkások, értelmiségiek. Az, ahogyan a szerző a korszak erkölcsi és gazdasági átalakulásainak következményeit saját nemzedékének élménykatalógusa felől átvilágítja, a két világháború közötti társadalmak hétköznapjainak élményszerű megértéséhez segíthet hozzá bennünket. Nagyon is aktuális kérdések ezek. Nemcsak a trianoni szerződés értelmében elszakított területeken élő, kisebbségi létbe kényszerített emberek életéről, nehézségeiről szól, de ugyanúgy szembesíti az olvasót a fiatal pályakezdők és azon belül is a fiatal nők önerőből való érvényesülésének kérdéseivel. Erdélyi Ágnes életében megjelent két kötete ma gyakorlatilag fellelhetetlen – alig maradt fönn belőlük példány –, írásainak más része napilapok megsárgult hasábjain lappang, a kéziratból közölt szövegek pedig soha nem jelentek meg korábban. Így Erdélyi Ágnes írásai az Arckép szavakból című kötetben válnak először hozzáférhetővé. Szép, kedves és okos. Ilyenkor látom, milyen kár, hogy nem én nevelhettem. Mi lehetett volna belőle! Kitűnő ösztöntű tehetség – és ember. Radnóti Miklós