Natalie David-Weill

A zsidó anyák soha nem halnak meg

Egy este egy fiatal nő, Rebecca, a paradicsomban találja magát, ahol több világhíresség édesanyjával találkozik. Freud, Proust, Einstein, Romain Gary, Albert Cohen, Woody Allen és a Marx fivérek "jiddise máméjának" egyetlen beszédtémája van: a zseniális fiaik. Mindegyik szerető, jó fiú, határozott és követelőző volt világéletében; szoronganak és szorongást okoznak, paranoiásak és elviselhetetlenek, ugyanakkor példátlanul nagylelkűek is.
Vajon e jeles férfiak kivételes tehetségének mi van a hátterében? Egy dolog bizonyosnak tűnik: az anyai szeretet egyikük gyerekkorából sem hiányzott.
És ha a "zsidó anya" mítosza csak kitaláció? A francia szerző ironikus regénye válaszol erre a kérdésre is.

"– Ó, majd meglátja, sokan vagyunk. Itt van Marcel Proust anyja is, meg Sigmund Freudé, Romain Garyé...
Rebecca megkönnyebbülten felnevetett. Anya is volt, zsidó is volt. De vajon zsidó anya volt-e? Ő is része lenne a mítosznak? Az, hogy ezek között a híres asszonyok között találta magát, vajon garancia-e arra, hogy az ő fia is híres lesz egyszer?
– Itt csak zsidó anyák vannak?
– Nem kell zsidónak lenni ahhoz, hogy valaki zsidó anya legyen – jegyezte meg Minnie. – Még csak anyának sem. Még a férjem is igazi zsidó anya volt, mint ön, mint mi mindannyian. Ez egy jelző, tudja. A szerető, önfeláldozó, hősies, uralkodó, nagy követelményeket támasztó, az orrát mindenbe beleütő, a táplálkozást és a biztonságérzetet mindenek fölébe helyező, üldözési mániás, gyötrődő, nyomasztó, állandóan a gyermekei fölött aggodalmaskodó szülő szinonimája.
– De önök mindannyian zsidók?
– Igen, de nem mi tehetünk róla – válaszolta Louise."