Harald Voetmann

Plinius szerint a világ

Pli­ni­us is ember volt: foly­ton vér­zett az orra, aszt­más is volt, meg túl­sú­lyos, de per­sze több­kö­te­tes mun­ká­já­ban ra­gyo­gó módon tér­ké­pez­te fel és ne­vez­te nevén a ter­mé­sze­ti világ min­den je­len­sé­gét.

Jól meg is kapta a ma­gá­ét: ami­kor fel­ol­va­sott a vi­rá­gok­ról, annyi vi­rág­szir­mot szór­tak elébe, hogy majd meg­ful­ladt a foj­to­ga­tó szag­or­gi­á­tól.

A Római Bi­ro­da­lom is ci­vi­li­zált volt a maga mód­ján, bár nem volt se Wi­ki­pé­dia, se ér­zés­te­le­ní­tő­szer. Ak­ko­ri­ban az szá­mí­tott lát­vá­nyos­ság­nak, ha a le­he­tő leg­rö­vi­debb idő alatt mé­szá­rol­tak le egy falka vad­ál­la­tot, vagy ha a gye­re­kek Sal­lus­ti­us kert­jé­ben óri­á­sok hul­lá­it né­ze­get­het­ték.

Vo­et­mann a hús-vér antik vi­lá­got tárja elénk, amely­ben az egész római ci­vi­li­zá­ció a szel­lem he­lyett in­kább az ér­zé­kek­nek akart meg­fe­lel­ni, s Pli­ni­us köny­vei he­lyett in­kább a ki­öm­lő be­lek­ben gyö­nyör­kö­dött.