Marcel Proust

Álmok, szobák, nappalok

Az eltűnt idő nyomában szerzője 1908. október és 1909. szeptember között írta a jelen kötetében olvasható írásokat. Rögtön ez után, 1909 őszén már a nagyregény első változatához fogott. Ennek részben az is oka volt, hogy a kiadás tervét a Mercure de France ez év tavaszán elutasította. A szerző eredeti elképzelése alapján Bernard de Fallois állította össze ezt a gyűjteményt, amely 1954-ben látott napvilágot a Gallimard kiadónál. Proust gazdag levelezésének tanulsága szerint a Contre Sainte-Beuve című kötetben a XIX. század neves irodalomtörténészének nézeteivel kívánt szembeszállni – innen az eredeti cím. Mégsem csupán Baudelaire-t, Nervalt, Balzacot elemző esszéket találunk a könyvben. Az eltűnt idő nyomában számtalan motívumával találkozhatunk itt, s ezek a változatok – Roland Barthes véleménye szerint – gyakran gazdagabban, előzmények nélküli ragyogásukban tárják elénk azokat a képeket, amelyek később a nagyregény szövetébe illeszkednek. A híres prousti elmélet, mely az önkéntelen emlékezés jelentőségét hangsúlyozza, már itt pontosan megfogalmazódik. Az író az előszóban arra figyelmeztet minket, hogy „…a tudat másodlagos. Ám mégiscsak a tudatot kell felkérnünk, hogy megállapítsa saját alacsonyabbrendűségét. A fejedelmi koronát ugyan nem érdemli meg, mégis egyedül ő ítélheti oda másnak. S noha az erények rangsorában csupán a második helyre szorul, csakis az értelem nyilváníthatja ki, hogy az első helyet az ösztönnek kell elfoglalnia.”