Barack Obama szupersztár

Olvass bele!
A második elnöki ciklusát kezdő Barack Obama útja a Fehér Házig a szerző felfogása szerint már csak azért is izgalmasabb, mint egy kalandregény, mert ennek a személynek minden mozdulata kihat a magyar mindennapokra is. Az út Honoluluban kezdődik, majd a kenyai kecskepásztor unokája egy djakartai muzulmán iskolában, aztán – immár a nagyszülők jóvoltából – a Harvardon és a Columbia egyetemen találja magát… Később egy chicagói ügyvédi irodában találkozunk vele, ahol egy Michelle nevű langaléta fekete lány eleinte észrevenni se hajlandó a jóképű és szorgalmas, megnyerő, de talán még nem eléggé magabiztos félvér fiatalembert. És még ő sem tudja, hogy ez a fiú a magánéletben is, miként később a politikában, az eszelősségig kitartó, bámulatosan megfontolt és céltudatos.



A szerző tudósítóként, íróként évtizedek óta követi figyelemmel az amerikai belpolitikát. Ez a könyv – írja – “először is azért született meg, mert ez a kisfiúsan mosolygó, színes bőrű és egyéniségű politikus, minden emberi hibájával, fáradékonyságával, ismétlődő retorikai fogásaival és néha szembeötlő hiúságával együtt is jó benyomást tett rám. Másodszor pedig azért, mert már az első alkalommal, amikor az iowai előválasztás után a győzelmi szónoklatát hallgattam, jó érzés volt látni, hogy a siker nem mindenütt és nem minden körülmények között gyanús.”

További ajánlatunk

Merkel – Eszmény és valóság
borító: Merkel – Eszmény és valóság>
3 390 Ft
Egy anya
borító: Egy anya>
3 199 Ft
Ez van
borító: Ez van>
4 000 Ft
Zelenszkij smink nélkül
borító: Zelenszkij smink nélkül>
2 599 Ft
Egy asszony ellenfényben - Vivian Maier élete
borító: Egy asszony ellenfényben - Vivian Maier élete>
1 999 Ft
Hetven év
borító: Hetven év>
3 599 Ft
Hszi Csin-ping - A világ legnagyobb hatalmú embere
borító: Hszi Csin-ping - A világ legnagyobb hatalmú embere>
3 499 Ft
Toxikoma
borító: Toxikoma>
1 990 Ft

Hasznos holmik