Lőrincz Zsolt

Paradogma

A lét holografikus útvesztő. Parányi töredéke is a végtelenre nyílik. Nem csoda, ha az önmagunkhoz vezető ösvény néha a fél világon keresztül tekereg. Örökös indulások és céltalan érkezések, súlytalan álmok és zuhanó ébredések, törhetetlen üvegfalakba zárt tranzitok a senki földjén, egyszer használatos arcok mindenfelé. Valamennyien a vészkijárat rossz oldalára születtünk. Magam sem tudom, mikor kezdődött, de talán nincs is jelentősége; mert ma már világos, hogy mindig ugyanarról szól a történet: az, ami mindent összeköt, ki akarta fejezni önmagát álmokban és ébredésben, indulásban és érkezésben, gondolatokban és észlelésben. Szavak nélkül diktálta az őrület maszkja mögött lebegő kristálytiszta képletet: számára nem létezik szent és sérthetetlen, minthogy nem beszéli az emberi nyelvet. Amikor kését a nyakamhoz szorította, hogy végre életet leheljen sápadt ereimbe, az is földöntúli művészet volt csupán. Arra kényszerített, hogy többé ne kezdjem ugyanazt, ugyanúgy. Gittkemény szerepek.