Scott McEwen

Egyirányú út

"Két SEAL-osztagos haverommal ücsörgök a coronadói Danny’s Barban – írja Scott McEwen, a szerző az epilógusban. – Bemutatnak egy alaknak. A legtökösebb gyerek, akivel valaha találkoztak, mondják róla. Ejha, gondolom magamban: nem ismerek a két ivócimborámnál keményebb fickókat; ha ők valakiről azt mondják, hogy tökös, az bizonyára úgy is van.

A srác, akinek bemutatnak – hívjuk Gilnek –, körülbelül harmincöt éves, százhetvenöt centi magas, és nagyjából hetven kilót nyomhat. A beszélgetés kezdetben lassan döcög… Aztán megtudom, miért áll „kemény gyerek” hírében.

Gilt az egyik bevetés alkalmával több mint tizenöt találat érte. Miután lecsúszik még néhány kör ital, Gil megmutatja nekem a ki- és bemeneti sebeket, amelyek a lábától a nyakáig minden talpalatnyi helyet beborítanak a testén… Ami különösen megfog az egészben: Gil nem is annyira a harci hegeire „büszke”, mint inkább arra, hogy sebesülten sem vonult vissza a harcból, egészen addig, amíg az orvoscsapat meg nem érkezett.”


Ez a könyv az Amerikai Haditengerészet különleges hadműveleti alakulatainak harcosairól szól, akik – ha kell, súlyos sérüléssel vagy nyomasztó túlerővel dacolva – minden veszedelemmel farkasszemet néznek. Az események – iráni és afganisztáni titkos bevetés, egy pilótanő kimentése a tálibok és pastuk fogságából – a képzelet szülöttei, de tényleges titkos bevetéseken alapulnak.