• ISBN:
    9789634790099
  • KIADÓ:
    Helikon
  • OLDALSZÁM:
    780

Sátáni versek

Olvass bele!
  • ISBN:
    9789634790099
  • KIADÓ:
    Helikon
  • OLDALSZÁM:
    780

E hányatott sorsú mű Salman Rushdie harmadik regénye. A szerzőre Az éjfél gyermekei világsikere és Booker-díja után derült égből csapott le a végzet Homeini ájatulláh személyében, aki A sátáni versek megjelenése nyomán és a műből kiragadott részletek alapján kimondta rá a fatvát, amely nem csupán kiközösítést jelent, hanem halált is. Nagy-Britannia ekkor úgy döntött, hogy a nyugati demokrácia nevében megvédi a szerzőt, aki jó tízéves bujkálásra kényszerült.

A regény maga – lévén irodalom – természetesen senkit és semmit nem fenyeget. Remekmű, amely szól életről és hitről, szabadság- és istenkeresésről, Keletről és Nyugatról, valamint arról is, hogy az ember, bárhogy kapálódzik ellene, élete végéig ott hordozza magában a szülőföldjét. Mindezt Rushdie varázslatosan egyedi, mesemondó, a magyar Olvasók előtt már jól ismert nyelvén.
S bár a fatva azóta sem szűnt meg, hiszen csak az vonhatja vissza, aki kimondta, ő pedig már nincs az élők sorában, a szerző nemcsak a szabadságát nyerte vissza, de újabb és újabb mesterművekkel örvendezteti meg olvasóit.

„Kérdés: mi a hit ellentéte?
Nem a hitetlenség. Az túl végleges, bizonyos, lezárt. Maga is egyfajta hit.
A kétely.
Emberi állapot, de mi van az angyalokkal? Ők, akik félúton vannak Allahisten és a homosap közt, kételkedtek-e valaha? Igen: egy nap Isten akaratát megkérdőjelezve, motyogva bújtak meg a Trón alatt, tiltott kérdéseket merészeltek feltenni: antikérdéseket. Jól van ez így? Nem lehet vitatni? Szabadság, a régi antikérdés. Ő természetesen megnyugtatta őket, alkalmazta vezetői készségeit à l’isten. Hízelgett nekik: ti lesztek akaratom eszközei a földön, az ember megváltása-kárhozása, a szokásos dolgok satöbbi. És hókuszpókusz, a tiltakozásnak vége, fel a glóriákkal, vissza a munkába. Az angyalok könnyedén megbékíthetők; hangszerré kell változtatni őket, és máris játsszák a hárfiadalt. Az emberi lények keményebb diók, ők bármiben tudnak kételkedni, még abban is, amit a tulajdon szemükkel látnak. Amit a tulajdon szemük mögött látnak. Ami a csukott csipájuk mögött történik, miközben süllyednek nehéz szemhéjjal… az angyaloknak nincs valami nagy akaratuk. Az akarat ellenkezés; a behódolás elutasítása; eltérő nézet.”

További ajánlatunk

A tökéletesség
borító: A tökéletesség>
2 399 Ft
Elvesztett évek
borító: Elvesztett évek>
1 299 Ft
Exodus
borító: Exodus>
2 599 Ft
Védőr
borító: Védőr>
2 490 Ft
Vad nyomozók
borító: Vad nyomozók>
2 990 Ft
Szülőföld
borító: Szülőföld>
1 990 Ft
Fekete cipők fehér cipőfűzővel
borító: Fekete cipők fehér cipőfűzővel>
1 890 Ft
Mindent azonnal
borító: Mindent azonnal>
2 100 Ft

Hasznos holmik