Bertha Zoltán

Erdély felé

„Hol keresse méltóságát egy (…) kisebbségi sors? A kevesebb joga az élethez az, hogy különb” – szögezte le Németh László a kisebbségi kérdésben. „Az erdélyi magyar szellem arra van hivatva, hogy kicsiny lehetőségek között, nagy erőfeszítéssel egyetemesen emberi szellemmé legyen. Erdély legkiválóbb fiai mindig érezték, hogy olyan magaslatokra kell emelkedniök és emelniök népüket, honnan ők is megláthassák a nyugati kultúra palotáinak és bástyáinak ormait, de őket is megláthassák onnan azok, akik az emberi szellem haladásának határvonalát figyelik”; s „az lenne a kívánatos, ha erdélyi magyar szellemről csak azért lehetne és kellene külön beszélni az egyetemes magyar szellemiségen belül, hogy ezzel a névvel az egészséges, életrevaló és modern magyar szellem mintaképét jelölhessék meg” – hirdette Makkai Sándor is. Vagyis az ideált, amely a sajátos kisebbségiséget közvetlenül kapcsolja össze a modern európaisággal és az emberi szellem erkölcsi univerzalitásával, az alapjaiban, lényegében egységes és oszthatatlan nemzeti kultúra feltétlen lét- és értékközegében. S ez az eszmény nemcsak vezette, hanem kezdettől máig igen gyakran annak megvalósítására is képesítette a veszélyeztetettség ellenére kibontakozó kisebbségi magyar irodalmak – így a transzszilván literatúra – legjobbjait. Erdély felé fordulni tehát: tágas és megtartó önazonosságunk, minőségi önmagunk irányába való fordulást is jelenthet – jövőnyitó megmaradásakarattal, hites és éltető reménységgel.