Györffy István

Kuruzslók, boszorkányok

„Ámbátor Kálmán királyunk megmondotta, hogy boszorkányok nincsenek, mégis halála után még ötszáz év múlva is serényen nyomozták hatóságaink ezeket az ártalmas gonosz lelkeket. Ma is van, aki hisz bennük, sőt még kerül imitt-amott egy-egy öregasszony, akiről azt tartják, hogy igazi boszorkány” – írja Győrffy István a Kuruzslók, boszorkányok bevezetőjében. A szerző felidézi a vallomásokat, ódon iratokat: bemutat egy olyan világot, amely ma már eltűnt, nem létezik emlékeiben sem. További írások a könyvben: Káromkodók, Tánciskola a dűlőúton, A szilaj pásztorok, A rétes emberek.

A régi szóbeszéd c. emlékezés azt mutatja be, milyen nyelvi gazdagsággal írták le a tolvajlást. Ironikus mondatok, de sajnos nagyon aktuális: „Az újságokban napról-napra olvassuk, hogy betörtek ennek vagy annak az üzletébe s a betörők ellopták a legértékesebb árukat a boltból. Máshol pedig kiraboltak egy nyaralót. Az emberek ma nem ismernek semmi kíméletet egymással szemben! Mindig a legvaskosabb kifejezésekkel élnek! Pedig őseink összes haragját kifejezte egy „Adta teremtette!”. Az eltulajdonítást is olyan szépen tudták kifejezni, hogy még a károsultnak is jól esett hallani. Régen nem ellopták, csak ’összeszedték’ a tyúkokat, a lovakat pedig ’elkötötték’ a lókötők. Az ökröt a legelőről ’elhajtották’, ha pedig igában volt: ’elragasztották’ a szegény legények. A juhászok a juhot ’elsikkasztották’. A gulyások a borjút ’eltökéltették’. A csikosok a lovat ’eliktatták’. A kondások a malacok javát ’kiszinlették’. De hát bírák uraimék szemét sem lehetett bekötni, sem fülét bedugni, s az ellopott disznó előbb-utóbb ’megröfögte magát’. Történetek, sztorik, idillek, életképek sorakoznak a könyvben.