Erling Jepsen

A kórusban sírás művészete

Erling Jepsen, a hatvanas-hetvenes évek dán–német határvidékének krónikása átélte a családon belüli erőszakot, szemtanúja volt apa és lánya viszonyának, és gyermeki jóhiszeműségbe burkolva történetté változtatta a hétköznapok eseményeit. A kórusban sírás művészetének elbeszélője mit sem tud a nemiségről, keserédes hangon tudósít a mindennapokról, és gyermeki bájjal igyekszik fenntartani családja apjától, a kisváros tejesemberétől függő jólétét.
A kisfiú segít megríkatni a temetések násznépét, átalakíttatja a család kisboltját, nyulakat tenyészt, gondoskodik róla, hogy kisvárosuk ne fogyjon ki a temetésekből, nővérét apja karjába hajtja, és még többek között az ablakot is berúgja a labdájával, csak hogy apja alaposan elfenekelhesse, mert attól mindig felszabadultabb lesz a tejesember, a családi légkör pedig oldottabb.
Az arcra kiülő mosoly, a szívből jövő nevetés és a torokszorító fájdalom egyszerre van jelen a könyv minden fejezetében.

Erling Jepsen drámaszerző és író 1956-ban született Dániá­ban. Nevét a közönség először 1977-ben hallhatta hangjátékok, illetve olvashatta tévéjátékok végén. 1999 óta már a könyvolvasók előtt sem ismeretlen, ekkor jelent meg első regénye Ingen grund til overdramatisering (Semmi ok a túl­dramatizálásra) címmel. 2002-ben írta meg a nagy médiavisszhangot kiváltó A kórusban sírás művészete című regényt, majd négy évvel később ennek folytatását (Med venlig deltagelse, Őszinte részvéttel). A gyermekkor emlékeit feldolgozó trilógia harmadik tagja a Den sonderjyske farm (Volt egy farmom Dániában) címet kapta, és 2013-ban jelent meg.