apple store link

A fekete város

apple store link
A fekete város Mikszáth Kálmán utolsó nagy regénye. A cselekmény középpontjában Görgey alispánnak és Lőcse városának párharca áll. Mikszáth bemutatja Görgey alispán acélos jellemét, de a vagyonimádatát, szűklátókörűségét sem rejti véka alá. Görgey alispán lánya, Otrokóczy Rozália s a fiatal lőcsey polgár, Fabricius Antal szerelmét is bemutatja a könyv, amely a klasszikus Rómeó és Júlia történetén alapszik. Mikszáth célja, hogy művében bemutassa az urak, és polgárok nem tudnak helyt állni az életben fontos értékekért, így a nemzetért, életért, az emberekért.

A regény folyóiratbeli megjelenése után Mikszáth így vallott művéről:
A megtörténhetés illúzióját fenn kell tartani. Ez az egyetlen törvény, mely az írót kötelezi? Legjobb tehát úgy venni, hogy az egész regény költött, mint ahogy költött is? Mert nem valamely család igaz történetét akartam papírra vetni, hanem egy kornak az igazi levegőjét. Mert hiszen az író? kitölti a hézagokat saját fantáziájával, nagyít, zsugorít, elhallgat, amint az ő művészi érzéke megkívánja.
ELSŐ FEJEZET-Némely előzmények és részletek, melyeket okvetlenül szükséges tudni
MÁSODIK FEJEZET - A gyanú
HARMADIK FEJEZET - Quieta non movere
NEGYEDIK FEJEZET - Némely közdolgoknak fecskeröptében való érintése
ÖTÖDIK FEJEZET - A szászok furfangja
HATODIK FEJEZET - Lőcse város gyászban van
HETEDIK FEJEZET - Menyecskepalánták
NYOLCADIK FEJEZET - Vitam et sanguinem pro vicecomite nostrov
KILENCEDIK FEJEZET - A kis Rozáli sorsában változás áll be
TIZEDIK FEJEZET - A mi basánk és a további fejlemények
TIZENEGYEDIK FEJEZET - Otrokócsy Rozália eladó lánnyá serdül
TIZENKETTEDIK FEJEZET - Nyugtalan esztendők
TIZENHARMADIK FEJEZET - A holt bíró utolsót mozdul
TIZENNEGYEDIK FEJEZET - Némely megjegyzések az anyai szem erejéről és a szerelmi érzések fölpiszkálásáról
TIZENÖTÖDIK FEJEZET - Melyben a szerző akarata ellenére a Gondviselés szeszélye szerint fejeztetik be a történet

További ajánlatunk

Mágia
borító: Mágia>
2 599 Ft
Esőváros
borító: Esőváros>
2 599 Ft
Nagy emberek gyermekcipőben
borító: Nagy emberek gyermekcipőben>
2 390 Ft
The town in black
borító: The town in black>
2 690 Ft
Elsüllyedt Európa
borító: Elsüllyedt Európa>
980 Ft
A bűvös szék
borító: A bűvös szék>
290 Ft
Mese a szamáremberről
borító: Mese a szamáremberről>
690 Ft
Egy éj Velencében
borító: Egy éj Velencében>
290 Ft

Hasznos holmik