Egymás nélkül semmit - hangoskönyv

versek kortárs magyar költők motívumaira

Hallgass bele! (részlet)

Ha valóban a „magyar vers a nyolcadik csoda”, ahogy Turczi István írja, akkor a maga műfajában egyedülálló és előzmény nélküli Egymás nélkül semmit annak szép és ritka példájaként is hallgatható, miért lesz a versek szűkebb évadján is mindig költemény, mely tud saját eredetéről s ezért a forrásokhoz hordja vissza a kincseket.

Jelenkori hazai irodalmunk egyik sokoldalú és igen aktív képviselője, a Babérkoszorú- és Prima Primissima-díjas Turczi István 2017-ben volt 60 éves. A születésnapra készült hangoskönyv különlegessége, hogy azokhoz a költőelődökhöz szól verseiben, akiket személyesen is ismert és műveikkel hatottak rá. Egyfajta beszélgetőkönyv ez a költészet nyelvén; versek, és a költőtársaktól átvett, a saját művészetében átörökített verssorok párbeszéde. Így szólalnak meg általa olyan ma már nem élő nagy magyar lírai személyiségek, mint Beney Zsuzsa, Csorba Győző, Faludy György, Hervay Gizella, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Kálnoky László, Nagy Gáspár, Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor és mások.

Felvezető
A nő, aki nem tudja (Árnyékban: Szabó Lőrinc)
Kezdődik (Hajnal Anna szavai közt sétálva; 1907-1977-2007)
Száz év Zelk (Alkonyhalász; A naptár rémuralma; Verstől versig; Ad libitum)
mÁgnesező
Rózsás vers (Pista bácsi és a modern, magyar árnyak)
Kutyák torkában az éj (Csorba Győző-intarziák)
O.O. mester átengedi helyét a démonoknak
I.GY.-tábla
W.S.-tábla
P.J.-tábla
N.L.-tábla
Kolumbusz befejezte imáját (Szilágyi Domokos Whitman-változatai mögé)
Nagygáspárni ment
Két gyertya I. (Mándy Stefánia)
Két gyertya II. (Beney Zsuzsa)
Az utolsó utáni szó jogán I.
Az utolsó utáni szó jogán II.
Tisza-parti ősz (Két nap Faludyval, Szolnokon)
Egy jobbízű hazából (Simonyi Imre újra a Kék Macskában)
Történelemszünet (Rózsa Endre szavához)
Aquamanile I. (Hervay Gizella)
Aquamanile II. (Pinczési Judit)
Felforgatókönyv
A papírember (Tamkó Sirató Károly elintézetlen ügye)
Poezja dzisiaj (Felszállás utáni koccintás Bella Pistával a varsói gépen kétezernégy áprilisában)
Szentivánéj (Thinsz Géza mögé, saját északi élményekre)
Testhatár (Holló András posztumusz esküvője)
Választott névtelenek dallamára (Hóvirágot Pálos Rozitának)
Egymás nélkül semmit (Parancs János szelíd parancsa)

További ajánlatunk

Kezdet és vég - hangoskönyv
borító: Kezdet és vég - hangoskönyv>
1 490 Ft
Mesék útkeresőknek - Meseterápia - hangoskönyv
borító: Mesék útkeresőknek - Meseterápia - hangoskönyv>
1 490 Ft
József Attila szerelmes versei - hangoskönyv
borító: József Attila szerelmes versei - hangoskönyv>
1 490 Ft
Velázquez - Művészeti írások - hangoskönyv
borító: Velázquez - Művészeti írások - hangoskönyv>
1 490 Ft
Scientia Sacra - II. rész, A kereszténység - hangoskönyv
borító: Scientia Sacra - II. rész, A kereszténység - hangoskönyv>
2 390 Ft
Babérligetkönyv 2. rész - hangoskönyv
borító: Babérligetkönyv 2. rész - hangoskönyv>
2 390 Ft
Akarsz-e játszani? - hangoskönyv
borító: Akarsz-e játszani? - hangoskönyv>
1 490 Ft
Ady Endre versei - hangoskönyv
borító: Ady Endre versei - hangoskönyv>
1 490 Ft

Hasznos holmik