Szabó Magda

Mézescsók Cerberusnak

Alászállni a holtak birodalmába, amelynek bejáratát a három szájjal csaholó, sárkányfarkú őrkutya, Cerberus vigyázza, csak a legbátrabbak merészelnek. Szabó Magdában megvolt a bátorság, hogy aláereszkedve az alvilágba, a múlt mélységesen mély kútjába, feltámassza kedves halottait, szüleit, a kiterjedt Jablonczay és Szabó família tagjait – és egykori gyermek önmagát. Egy váratlanul előkerülő tárgy, egy ismerős dallam, egy önkéntelen gesztus nyomán, az emlékezés és a felejtés kettős fénytörésében elevenednek meg és íródnak újra a családi legendárium történetei. A hol humoros, hol groteszkbe vagy melodrámába hajló, máskor görög sorstragédiákat idéző történetekben „bölcsőtől a sírig” ívelő emberi életek sűrűsödnek össze, amelyek sokszor így, utólag nyerik el valódi értelmüket. Szabó Magda azt a pillanatot ragadja meg, amikor „a végzet keze megmoccan”. És az éppen a színpadon álló életéből hiányzó mozaikdarabka, amelyet addig egy kulcsra zárt fiók, egy sztaniolpapírból gömbölyített ezüstgolyó őrzött, vagy amelyet a gyermek Magdolna kíváncsi tekintete nem láthatott, egy csapásra a helyére kerül, a történetet addig belengő sejtelmes homály szertefoszlik, s rejtett összefüggések, mélyen eltemetett családi titkok tárulnak fel.

Szabó Magda őszintesége lefegyverző: bátran szembenéz a legfájdalmasabb elfogultsággal is. Semmi előzékeny udvariasság, kozmetikázó maszatolás, a világítás sem a filmek szűrt fénye, hanem a műtő éles lámpája: plasztikázás helyett metsz és gyógyít. Éleslátása nem kegyetlen távolságtartás, a gyermekszem már felnőtt tapasztalatokkal és indulatokat oldó humorral figyel és értelmez. Kitűnő író: bejárjuk vele az utat a megismeréstől a megértésig. – SZABÓ T. ANNA