Hugyec Anikó

Túl kevés idő

Vannak sorsdöntő pillanatok. Találkozások, melyek életünk hátralévő részét alapjaiban változtatják meg. Mindig is azt hittem, hogy ilyen szerelem csak a filmekben van. Aztán egy napon jött ő és rám mosolygott a tengerkék szemeivel, miközben selymes szőke hajában a napfény táncolt. Őrületesen szerettük egymást Márkkal. Mindketten azt hittük, hogy az égvilágon semmi sem választhat el bennünket egymástól. Tévedtünk. Az utolsó emlékem róla az, hogy egy veszekedés után kilépett azon az ajtón. A szívem ott és akkor millió szilánkra tört. Márk elment, nekem pedig nem maradt más utána, csak a fájdalomtól ordító üresség. Juli egy kamaszodó ikerpár egyedülálló édesanyjaként tengeti mindennapjait. Élete minden pillanatát átitatja a férje hiánya. Mindezt megnehezíti a lányával való állandó viaskodás, amiben a fia a kettejük közötti tűzfal és védőbástya egyben. Némi vigaszt nyújt neki a két legjobb barátja, ám még ők sem képesek kitörölni a szívéből az elmúlt év fájdalmát. Múlt és jelen között vékonyka a határvonal, ám Juli életében e kettő, akár a mennyország és a pokol. A múlt maga a szerelem, a boldogság, a soha véget nem érő napsütés. A jelen azonban sötét és hideg. Kínzóan magányos. Vajon el lehet-e felejteni azt az embert, aki számodra a mindent jelentette? Le lehet-e zárni a múltat, amely oly’ gyönyörű volt? El lehet-e engedni a fájdalmat, amely belülről szétmarja a lelked? Mi az az erő, ami mégis szétszakítja a szétszakíthatatlant?