Rakovszky Zsuzsa

A hullócsillag éve

Rakovszky Zsuzsa különleges szemléletmóddal megírt költői regényének főhőse egy gyermek, akinek szeme a világra nyílik, s ugyanazzal a kíváncsisággal figyeli a szomszéd kislány titkait, mint a felnőttek beszélgetéseit. És főhőse egy anya, egy fiatal nő, aki készül tisztességgel átbotorkálni az életen, miközben ő is, mint sokan mások a környezetében, egy másik, szabad életről ábrándozik, amely "odatúll", a határ túloldalán várná.... "Van, ami eltűnt, elveszett, de visszajön: idővel megint kedd lesz és vasárnap, az elfogyott, körömszilánknyi hold újra megtelik, az anyja reggel elmegy, de este megjön a hivatalból. Máskor a dolgok egy óvatlan pillanatban átcsúsznak a határ túloldalára. Az eltiport hangya vagy a cserebogár, amelyet egy üres gyufásdobozba csukott és ottfelejtett - a krinolinos-parókás porcelánnő, amelyik leesett és kettévált a derekánál - a fonnyadt, szirmát hullató csokor, amelyet már séta közben megunt és az anyja kezébe nyomott - ezek végleg és jóvátehetetlenül kicsúsztak önmagukból, valami más lettek, olyasmi, aminek talán nincs is neve." Az ötvenes évek egy határszéli kisvárosban. Színeit vesztett környezet, a vitrinből eltünedező tárgyak, átalakított, egyre kopottabb ruhák. Egy anya és a lánya. A hullócsillag éve a határok regénye. Anya és gyerek, férfi és nő keresi a határokat egymás között a tűrés és a tűrhetetlenség határvidékén. "Ismer egy embert, hadarja, aki ismer egy embert, aki ismer egy embert, aki úgy ismeri az erdőt, mint a tenyerét, és tudja, hol lehet átjutni a határon, csak Brennbergig kell eljutnunk valahogyan, de az könnyű lesz, csak az a fontos, hogy ne vigyünk nagy csomagot magunkkal, mert akkor gyanússá válunk, legfeljebb egy uzsonnatáskát, ő hallott valakiről, aki hallott valakiről, aki nekivágott az erdőnek egy szál nyári ruhában, és most már Kanadában van, és milyen szerencse, még megvan otthon egy-két apróság, két gyémánt mandzsettagomb és egy nyakkendőtű - Flóra, szólok rá halkan, élesen, de legszívesebben megragadnám a vállánál fogva, és megráznám, mint Krisztus a vargát - Flóra, és a lányod? Ővele mi lesz? Sötét, zavarodott, kómából ébredő pillantással néz rám, kábán erőlködik, hogy megértse, miről beszélek. A lányod! Őt is magaddal akarod hozni az erdőbe? A pillantása hirtelen kitisztul, és a következő másodpercben mélyen, bűntudatosan elpirul: úgy látszik, az elmúlt félórában csakugyan megfeledkezett róla, hogy van valahol egy lánya."