Camino Budapest

Olvass bele!
A zarándokutak, amelyeket bejárunk sokfélék lehetnek. Elmehetünk messzi tájakra, barangolhatunk figyelve a lépteinkre nehezedő testünk súlyát, a mellettünk elhaladó tájakat, embereket, falvakat, városokat. Mehetünk szakrális, vagy spirituális vidékekre, ahol meg- megállva egy-egy kolostorba meditálhatunk és figyelhetjük a bennünk, vagy körülöttünk lüktető energiákat. A legfontosabb azonban, hogy elinduljunk befelé az önmagunkba vezető úton. Négy éve kezdtem el behatóbban foglalkozni a meditációval, jógával és egyéb olyan tudományágakkal, amelyek segítenek abban, hogy a hétköznapokban harmóniára találjak. Fontos hogy rohanó világunkban legyen egy olyan nyugvópont, amelyben időzhetünk és ráláthatunk önmagunkra.
Amióta a saját zarándokutam járom, sokkal pozitívabbá és élhetőbbé vált az életem. Nem tagadom a harcaim a külvilággal és saját magammal, még tartanak. Azonban nagy segítség, ha az ember egy-egy eszeveszett pillanatban rá tud látni az örvényre, amely éppen elsodorná, és megálljt tud parancsolni a felkorbácsolt energiáknak. Történetemmel arra szeretnék rámutatni, hogy a világban önmagát kereső nő, a nagyvárosban miként találhat rá a befelé vezető ösvényre és hogyan rakhat rendet az életében és kerülhet egyensúlyba.

További ajánlatunk

Álmoskönyv
borító: Álmoskönyv>
3 499 Ft
50 lépés a boldogság felé
borító: 50 lépés a boldogság felé>
1 990 Ft
Horoszkópos csábítás
borító: Horoszkópos csábítás>
1 190 Ft
A túlélő
borító: A túlélő>
2 415 Ft
Tibeti spirituális gyógyászat
borító: Tibeti spirituális gyógyászat>
2 570 Ft
Az utolsó Rákóczi - A titokzatos Saint-Germain gróf
borító: Az utolsó Rákóczi - A titokzatos Saint-Germain gróf>
1 200 Ft
Mi van odaát?
borító: Mi van odaát?>
1 490 Ft
Utazások Ezotériában
borító: Utazások Ezotériában>
980 Ft

Hasznos holmik