Csodafurula

Olvass bele!

A szerző meséli: "2008-ban történt, hogy meghívtak a Paul Newman amerikai filmszínész által alapított magyarországi Bátor Táborba, ahol daganatos és egyéb krónikus (mondjuk ki: sokszor halálos) betegségekben szenvedő gyerekeket nyaraltatnak évről-évre. Feladatom íróként az volt, hogy rátaláljak a varázslatra és a csodára ott, ahol - sokan úgy hihetnék - ezeknek semmi helyük. A Csudafurula című mese, amit a táboros gyerekekkel együtt írtunk, fityiszt mutatott ennek a tévképzetnek."

Böszörményi Gyula

1964-ben született Miskolc szocreál valótlanságában. Első írását 16 évesen publikálta, azóta is folyamatosan dolgozik. Pályakezdőként kisregényei (Kucó, Villamostangó) jelentek meg, majd számos műfajt kipróbálva (sci-fi, thriller, fantasy, stb.) végül a gyermek- és ifjúsági irodalomban találta rá „saját hangjára". Gergő és az álomfogók című regénye azonnal IBBY-díjas lett (az év legjobb gyerekkönyve Európában), a szerző pedig, aki azóta mintegy 40 regényt, továbbá hangjátékot, monodrámát, musicalt és több tévésorozatot is írt, irodalmi munkásságáért 2007-ben József Attila-díjat kapott.

További ajánlatunk

ÖkoBanda 1. - Földindulás
borító: ÖkoBanda 1. - Földindulás>
1 699 Ft
A három csodamag
borító: A három csodamag>
1 270 Ft
Karácsonyi levelek
borító: Karácsonyi levelek>
4 199 Ft
Partikód: Fényeket fel!
borító: Partikód: Fényeket fel!>
1 990 Ft
Égigérő fű
borító: Égigérő fű>
1 690 Ft
Az űrlény
borító: Az űrlény>
750 Ft
Pöttyös Panni - Zsakbamacska
borító: Pöttyös Panni - Zsakbamacska>
1 690 Ft
Pöttyös Panni - Bolondos szerszámok
borító: Pöttyös Panni - Bolondos szerszámok>
1 690 Ft

Hasznos holmik