Szálasi Ferenc és a hungarizmus

Olvass bele!

Demagóg, őrült, gazember? Népvezér, próféta, mártír? E két véglet között ingadozott Szálasi Ferenc megítélése kortársai szemében. Az utókor azonban közel sem ilyen megosztott személyét illetően, Szálasi a 20. századi magyar történelem talán legelutasítottabb alakja.

Kötetünkben arra keressük a választ, miként vált azzá. Miért lépett egyáltalán a politika színpadára otthagyva ezzel a biztos karriert kínáló katonaságot? Milyen célok vezették? Mit gondolt és mit tett politikusként? Szálasi életútjának állomásairól számos egykori dokumentum vall, ami lehetőséget ad, hogy több, olykor lényegesen eltérő nézőpontokból vizsgálhassuk ugyanazt az eseményt.

Könyvünkben megkíséreljük a sok esetben részrehajló – vagy éppen elfogult – kortársak írásai alapján áttekinteni Szálasi életútját: a katonáét, az ideológusét, a politikusét – gyermekkorától egészen haláláig. Végül pedig azt is bemutatjuk, miként viszonyul hozzá az utókor. A kötetet életrajzi kronológia, válogatott bibliográfia, valamint térképek teszik teljessé.

PAKSA RUDOLF 1981-ben született Ajkán, az ELTE-n doktorált történelemből és 2009 októberétől az MTA BTK Történettudományi Intézetének a munkatársa. Érdeklődési területe a modern kori magyar történelem; kutatásai súlypontja a 19–20. századi historiográfia, a régi Eötvös Collegium, valamint a Horthy-kori szélsőjobboldali irányzatok.

További ajánlatunk

Véres város
borító: Véres város>
2 999 Ft
Hogyan történt?
borító: Hogyan történt?>
3 299 Ft
Óvoda az óvóhelyen
borító: Óvoda az óvóhelyen>
3 499 Ft
Háborúban Bizánccal
borító: Háborúban Bizánccal>
1 799 Ft
A trianoni békeszerződés
borító: A trianoni békeszerződés>
2 590 Ft
Trianon arcai
borító: Trianon arcai>
2 590 Ft
A Horthy-korszak
borító: A Horthy-korszak>
2 890 Ft
A magyar tragédia - 1956
borító: A magyar tragédia - 1956>
990 Ft

Hasznos holmik