Csak azért sem gyűlöllek titeket

Olvass bele!

Péntek este elloptátok egy kivételes lény életét, életem szerelméét, a fiam édesanyjáét, de csak azért sem gyűlöllek titeket.

Nem, nem teszem meg nektek azt a szívességet, hogy gyűlöljelek benneteket. Pedig ez volt a célotok, de ha a gyűlöletre haraggal felelnék, akkor ugyanannak a tudatlanságnak engednék, ami benneteket tett azokká, amik vagytok. Azt akartátok, hogy féljek, hogy honfitársaimra gyanakodva tekintsek, hogy feláldozzam szabadságomat a biztonságom kedvéért.

Ketten vagyunk, a fiam meg én, de erősebbek vagyunk, mint a világ összes hadserege. Egyébként meg nincs is már több időm a számotokra, megyek Melvilhez, ébredezik a délutáni alvásból. Alig tizenhét hónapos, most meguzsonnázik, mint minden nap, aztán megyünk játszani, mint minden nap, és ez a kisfiú egész életében csak azért is boldog és szabad lesz. Mert nem, ő sem fog gyűlölni titeket.

Hélène Muyal-Leiris a párizsi terrortámadás során vesztette életét 2015. november 13-án. Férje, Antoine másfél éves gyermekükkel maradt magára; nyílt levele, melyet a merénylet másnapján írt a terroristákhoz, bejárta a világsajtót. Bővített változata, melyet kezében tart az olvasó, több mint 20 nyelven jelenik meg.

Anotine Leiris felkavaró története arról szól, hogyan lehet emberi választ adni a terrorizmus értelmetlen embertelenségére.

További ajánlatunk

Zuhanás
borító: Zuhanás>
3 499 Ft
A titokzatos Lagerfeld
borító: A titokzatos Lagerfeld>
2 290 Ft
Emlékfoszlányok
borító: Emlékfoszlányok>
1 790 Ft
Elég volt a bújócskából
borító: Elég volt a bújócskából>
1 890 Ft
Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja
borító: Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja>
1 990 Ft
Nem kérdez, nem válaszol
borító: Nem kérdez, nem válaszol>
2 390 Ft
Cseppben az élet
borító: Cseppben az élet>
1 390 Ft
VAJDA GYÖRGY - Akit az olajválságnak köszönhetünk
borító: VAJDA GYÖRGY - Akit az olajválságnak köszönhetünk>
89 Ft

Hasznos holmik