Anya kiáll és beszél

Anyák önmagukról, közéletről, aktivizmusról

Olvass bele!

Az itt szereplő aktivisták életének és munkájának egytől egyig az elhivatottság, a teherbírás, az önkritika, az együttérzés, a szolidaritás és egy jobb világba vetett hit az alapjai. Mindannyian tudatos érdekvédők: tudják, hogy miért küzdenek, és azt is, hogy ezt hogyan szeretnék elérni. A legtöbben másokkal együtt, közösségben dolgoznak, mert anyaként nagyon jól ismerik az odafigyelés, az együttműködés és a türelem szükségességét és erejét. Azt reméljük, hogy a kötet inspiráció lehet azoknak a nőknek és partnereiknek, akik egyszerre nevelnek gyerekeket és végeznek közéleti munkát, illetve hasznos fogódzó lehet azok számára, akiket foglalkoztat a gyerekvállalás gondolata, de tartanak az anyaság elszigetelő hatásától. A könyv reményeink szerint azok számára is példákat mutat, akik maguk kiváltságos helyzetben vannak és szeretnék jobban megérteni a közéleti szerepvállalásban akadályozott társaikat, hogy ezáltal empatikusabban, szolidaritással, partneri alapon tudjanak viszonyulni hozzájuk és velük együtt küzdhessenek egy igazságos társadalomért.

Jelzőket kerestem arra, mit érzek a könyv elolvasása után. Találtam is sokat: tömény, sokkoló, elkeserítő, torokszorító, szívbemarkoló, reménykeltő, felemelő. De aztán rájöttem, elég csupán annyit mondani: életeket ismerhet meg, aki elolvassa Dósa Mariann, Németh Bálint és Udvarhelyi Tessza interjúit. A társadalomtudós szerkesztők a háttérbe lépnek, hogy szemtől szemben láthassuk aktivistatársaikat.
A tizenöt megszólaló erkölcsi erejét már az a tény is igazolja, hogy a nyilvánosság elé tárják nehéz, gyakran megrázó életútjukat, legszemélyesebb sorsfordítóik, megaláztatásaik, hibáik, talpra állásaik és felelősségvállalásuk történetét. Ez a bátorság önvizsgálatra, a társadalomhoz és a világhoz való viszonyának átgondolására készteti az olvasót is. Annak nyomán, hogy feltárják, milyen életút vezette őket a közéleti szerepvállaláshoz, eltérő személyiségek rajzolódnak ki előttünk. Ami az egyenességükön és példamutató emberi tartásukon túl összeköti őket, az a közösség és az igazságosság iránti elkötelezettségük. Egyikük azt mondja, az volt az álma – remélem, maradt is –, hogy az igazságos társadalmat valósítsa meg valahol, akár a Marson. Ha komolyan vesszük e szerényen vakmerő emberek példáját, akkor az igazságos társadalom létrehozása talán szóba jöhet egyszer egy másik bolygón is. Például, a Földön. És, ha már arra járunk, esetleg annak Magyarország nevű szegletében. (Lakner Zoltán, politológus)

Interjúalanyok:

Badzsó Istvánné Angéla
Baranyi Krisztina
Bende Anna és Kovács Vera
Bolba Márta
Csordás Anett
Dánielné Tóth Beáta
Dömösi Emese
Fazakas Pálma
Hoffmann Kriszta
Horváth-Kertész Noémi
Keszler Viki
Laborczi Dóra
Peksa Kama
Seres Barbara
Szilvásy Zsuzsanna
Várnai Anna

További ajánlatunk

Meleg Budapest
borító: Meleg Budapest>
3 899 Ft
Láthatatlan Magyarország
borító: Láthatatlan Magyarország>
2 790 Ft
Sarlatánok kora
borító: Sarlatánok kora>
2 999 Ft
Cukorvilág
borító: Cukorvilág>
2 590 Ft
Beutaló
borító: Beutaló>
3 090 Ft
Szociológia jogászoknak
borító: Szociológia jogászoknak>
1 490 Ft
Magyar zsidó történelem - másképp
borító: Magyar zsidó történelem - másképp>
1 800 Ft
Egy zöldfülű antropológus kalandjai
borító: Egy zöldfülű antropológus kalandjai>
1 390 Ft

Hasznos holmik