Szexmentes övezet

Olvass bele!

Kulcsár István, a hetvenes és a nyolcvanas években az ország egyik legismertebb riportere, évekig a Magyar Rádió és Televízió moszkvai és New York-i tudósítója volt. Most, nyolcvanadik évén túl elérkezettnek látja az időt akkori nagyrészt hazai élményeinek közreadására, hiszen a Rákosi-korszakot és a Kádár-korszakot, az akkori társadalom belső szövevényes viszonyait és az átkos hétköznapokat kevesen ismerik jobban, mint ő.
Az egykori eseményeket, viszonyokat belülről, nem ellenzékiként látta és élte át, de azért sok mindennel neki is tele volt a hócipője. Például a Néphadseregben (is) uralkodó svejkizmussal vagy egyes vezető elvtársak gáláns kalandjaival. És hogy a szerző mindig valósághű, ugyanakkor szórakoztató történeteinek témája milyen változatos, az már a fejezetcímekből is kiderül: az Osztályidegenek például többek között báró ismerőseiről Wesselényi Miklósról és Perényi Zsigmondról, az Éberek és szájtátiak című fejezet a szovjetek és nyomukban a hazai bürokratikus rendszer beteges ellenségképéről, a Ződ a segged elvtárs című írás a felszabadulás utáni évek mozgalmi dalainak kultuszáról szól.
De tudósít az obsitos tudósító hajdani kuplerájokról, Budapest lómentesítéséről, marakodásba fulladó egyházpolitikai tanácskozásról, náci haláltábort túlélt, Izraelben új hazára lelt fiatalokról és még sok minden másról, amire talán már csak ő emlékszik. Teszi ezt a korábbi sikerkönyveit (Legország, Távol Európától, Mitya stb.) is jellemző humorral, iróniával és öniróniával.

További ajánlatunk

Pokoli főnökök - Munkahelyi vezetők okozta traumák
borító: Pokoli főnökök - Munkahelyi vezetők okozta traumák>
2 799 Ft
Áttörések - Életem és a tudomány
borító: Áttörések - Életem és a tudomány>
3 899 Ft
Jeremiás nyomában
borító: Jeremiás nyomában>
4 899 Ft
Sosem fogok memoárt írni
borító: Sosem fogok memoárt írni>
3 199 Ft
KrizShow
borító: KrizShow>
2 290 Ft
Aradtól az Országgyűlésig
borító: Aradtól az Országgyűlésig>
2 290 Ft
Csendes vezetés
borító: Csendes vezetés>
2 490 Ft
Értékteremtők 2012
borító: Értékteremtők 2012>
990 Ft

Hasznos holmik