Ingrid és Capa

Olvass bele!
Ingrid Bergman svéd származású amerikai filmsztár és Robert Capa magyar származású hontalan haditudósító 1945. június 6-án ismerkedett meg Párizsban. A nyolc hónapja felszabadult francia főváros még mámoros volt a németek kiűzésétől, amikor rájuk köszöntött a háború végének eufóriája. Mindenki ott volt, vagy legalábbis rövidebb-hosszabb időre megfordult ott, aki számított, különböző nemzetiségű írók, újságírók, tudósítók, művészek, sztárok adták egymásnak a kilincset, és a háború sújtotta, ellátási nehézségekkel küzdő városba visszatért az élet. Szerelmek szövődtek és szakítások ütöttek sebeket, barátságok állták ki a próbát vagy végződtek árulással; mindenki lázasan kereste a helyét az új, békés Európában.
Ingrid Bergman ekkor már a legjobb úton volt afelé, hogy Hollywood első számú női sztárjává váljon. Mögötte volt a Casablanca, a Hemingway regényéből forgatott Akiért a harang szól, amelynek női főszerepét az író segítségével kapta meg, és a Gázláng, amelyért előző évben átvehette az Oscar-díjat.
Robert Capát hét évvel azelőtt, a spanyol polgárháborúban készített, A milicista halála című fotója kapcsán kiáltotta ki a sajtó a világ legnagyobb hadifotósává, és bátorságán, szakmai tudásán, valamint emberi együttérzésén alapuló tekintélye rendíthetetlen, legendája - amelyet maga is szorgosan ápol - kikezdhetetlen. A normandiai partraszállásról készített életlen, rosszul előhívott, de drámai erejű) képei a Life-ban, világvisszhangot keltettek. A második világháború egyik legfőbb, s mindenképpen döntő eseményének rögzítése tovább növelte hírnevét.

További ajánlatunk

Kennedy – Legenda és valóság
borító: Kennedy – Legenda és valóság>
3 390 Ft
Elon Musk
borító: Elon Musk>
6 899 Ft
Találd fel és engedd el!
borító: Találd fel és engedd el!>
3 490 Ft
Hetven év
borító: Hetven év>
3 599 Ft
A Churchill-lányok
borító: A Churchill-lányok>
3 499 Ft
Talleyrand
borító: Talleyrand>
2 490 Ft
Numero 1
borító: Numero 1>
2 999 Ft
Az udvarhölgy
borító: Az udvarhölgy>
2 490 Ft

Hasznos holmik