Szádvári Lídia (szerk.)

Várj reám, s én megjövök

Szimonov Várj reám című versének megzenésített változata sokak számára ismerős. (Zeneszerzője Negrelli Henrik). Darvas Iván a verset Lányi Sarolta fordításában énekelte.

Lányi Sarolta (1891–1975) költő és műfordító a saját és családja sorsát is megtalálta a verssorokban, hiszen 11 évig élt elszakítva férjétől, Dr. Czóbel Ernőtől, és sokáig egyetlen gyermekétől, Czóbel Annától is. Ígéretes költői pályáját – már 21 évesen megjelent első verseskötete - hagyta ott férjéért, Czóbel Ernőért – sírig tartó szerelméért, akivel 1915-ben kötöttek házasságot Budapesten, és akit 1922-ben követett az orosz emigrációba, ahol összesen 24 évet töltött el.

Dr. Czóbel Ernő (1886–1953) irodalomtörténész, Marx-kutató, tanár. Öt testvére közül a legismertebb bátyja, Czóbel Béla festőművész volt. A Tanácsköztársaság idején annak bécsi követségét vezette. Bukása után hazai börtönökbe került, majd 1922-ben fogolycsere során a Szovjetunióba került. Felesége és lánya is követte őt az emigrációba. A sztálini rezsim koholt vádak alapján 1936-ban börtönbe, majd a gulagra száműzte, Szibériába. Családja igyekezett megkönnyíteni sorsát, levelekkel, időnként csomagokkal. A levelek tartották bennük a hitet, hogy újra találkozhatnak.

Az első, fennmaradt levél 1939-ből származik, az utolsó 1947. szeptember 26-án íródott. 1941-ben csak néhány, míg az 1942-es esztendőbe egy levél sem keletkezett. Sok levél elkallódott, de a kilenc év „levél-termése” ennek ellenére bőségesnek nevezhető.

Mi a levelek legfőbb értéke az utókor számára? A levelek bepillantást engednek egy szerelem, egy emigráns magyar család életébe, olyan korban és körülmények között, amelyről az interneten és nyomtatásban nem található személyes, megrázó és érdekfeszítő olvasmány.

Czóbel Anna, akinek a hagyatékából a levelek előkerültek, mindössze 4 éves volt, amikor szüleivel a Szovjetunióba került. Ott végezte iskoláit, s szerzett diplomát filmoperatőrként. A leveleket a cenzúra miatt oroszul kellett írni. Ő fordította magyarra és gépelte le azokat, az 1970-es években.
A gulagról a Czóbel-családban soha, senki nem beszélt. Czóbel Anna élete utolsó hónapjaiban említette meg, hogy semmi nem fontos abból, ami utána hátra marad, csak ez a levelezés.