Kántor Péter

Egy kötéltáncos feljegyzéseiből

Miért ír egy vérbeli lírikus prózát? Talán azért, hogy kiderüljön, van átjárás a két műfaj között: nem csak epikus költemények léteznek, ugyanígy lehetséges a prózában is költőnek lenni, különösen a rövidprózában. A kötéltáncos épp ezt csinálja: lírikusként egyensúlyozva lépked a próza vaskosabb, sokszínű kötelén. Hol a jelenben, hol a múltban jár, de mégis a ma áll a figyelme centrumában, a mához hajol közel, akkor is, amikor a történetek jelen idejűek, és akkor is, amikor régi emlékeket elevenítenek fel.

Lépkedünk színről színre, történetből történetbe, Nádler István kötéltáncos grafikái között. ,,Van egy történetem" - ez az egyik írás felütése. Kántornak hangja is van ahhoz, hogy ezek a történetek feszesen izgalmasak legyenek, ez pedig ugyanaz az egyszerre személyes és tartózkodó, iróniával és szenvedéllyel vegyített, összetéveszthetetlen hang, amit már a versekből is jól ismerünk. S ha egy történet hősei netán ókori görögök, akkor se lehet semmi kétségünk afelől, hogy a történet rólunk szól.