Eiffel

Olvass bele!
Egy torony vasból és szerelemből.Párizs, 1886. A francia főváros már a közelgő világkiállításra készül. Az elismert építőmérnök, Gustave Eiffel úgy gondolja, ez a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy egy, a londonihoz hasonló, föld alatt vezető vasútvonal épüljön a városban. Egy nem várt találkozás azonban megváltoztatja a terveit.Adrienne a zsúfolt szalonban úgy libben elé a múlt ködös távolából, mint egy jelenés. Közel harminc éve ismerkedtek meg, Eiffel első munkáinak egyikén, a lány szülei azonban ellenezték a kapcsolatukat. A nő immár egy közismert újságíró felesége, a mérnök pedig még egy boldog házasság után is keserű emlékekkel gondol vissza az elválásukra. Az újbóli találkozás azonban új lendületet ad terveinek, a „vasmágus” a föld mélye helyett immár Párizs egét akarja meghódítani.Míg a lakosság egy része – a statikai veszélyekre hivatkozva – ellenzi a háromszáz méter magas vasmonstrum megépítését, a támogatói a nemzet visszanyert önbizalmának megtestesülését látják a toronyban. Eiffelt azonban valami egészen más hajtja. Egyetlen célja, hogy méltó emléket állítson az imádott nőnek, amihez immár megtalálta a tökéletes formát is. Ahogy a monumentális A betű az ég felé tör, szerelmük egén minden korábbinál veszélyesebb viharfelhők gyülekeznek...A regény Martin Bourboulon filmje, Caroline Bongrand eredeti forgatókönyve, valamint Caroline Bongrand, Thomas Bidegain, Martin Bourboulon, Nathalie Carter és Martin Brossolet dialógusai alapján írodott.

További ajánlatunk

Az utolsó fehér ember
borító: Az utolsó fehér ember>
2 799 Ft
Valamit el akartam mondani
borító: Valamit el akartam mondani>
3 899 Ft
A hely / Egy asszony
borító: A hely / Egy asszony>
2 599 Ft
Malevil
borító: Malevil>
4 299 Ft
A Legyőzhetetlen Nap
borító: A Legyőzhetetlen Nap>
3 299 Ft
Ádám előtt - A skarlát
borító: Ádám előtt - A skarlát>
890 Ft
Mi szép, ha nem ez?
borító: Mi szép, ha nem ez?>
1 590 Ft
Rózsaünnep
borító: Rózsaünnep>
2 770 Ft

Hasznos holmik