Mohsin Hamid

Az utolsó fehér ember

"szembenézett önmagával a visszapillantó tükörben, a fehérség nyomait keresve, mert a fehérségnek ott kellett lennie valahol, talán az arckifejezésében, de nem látta a fehérséget, és minél jobban kereste, annál kevésbé tűnt fehér bőrűnek, mintha ez a keresés maga lett volna a fehérség ellentéte, ami még messzebbre üldözte a fehérséget, és Anders kétségbeesett és elbizonytalanodott ettől, mert olyan érzés volt, mintha nem tartozna ide, pedig itt született, a szentségit neki" 

"Egy olyan világot vizionál, melyben a bőrszín már semmit nem jelent" - Südwestrundfunk

Anders egy reggel megdöbbenve látja a tükörben, hogy fehér bőre mélybarnára sötétedett az éjszaka. Felfoghatatlan titkát először csak barátnőjével, Oonával osztja meg, lassan azonban egyre több emberről derül ki, hogy Andershez hasonlóan egyik napról a másikra sötét bőrűek lettek. A névtelen kisváros lakóin úrrá lesz a bizonytalanság. Egyesek a fennálló rend régóta fenyegető megbomlásaként értelmezik az eseményeket, és félnek, vajon elfogadja-e új külsejüket a közösség, mások minden előítéletüket feledve egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Az utolsó fehér ember lebilincselő regény arról, mire képes az ember szélsőséges helyzetekben, hogyan határozza meg a másokról és önmagunkról alkotott képünket az etnikai hovatartozás, és miként kerekedhetünk felül a fajgyűlöleten, a félelmen és az erőszakon. Költői és provokatív mű, amely olyan szerzők klasszikusait idézi meg, mint Franz Kafka, Albert Camus vagy José Saramago.