• E-KÖNYV MEGJELENÉS ÉVE:
    2011
  • ISBN:
    978-963-33-8015-4

Naplók és memoárok a Don-kanyarból 1942-1943

Olvass bele!
  • E-KÖNYV MEGJELENÉS ÉVE:
    2011
  • ISBN:
    978-963-33-8015-4

A kötet Magyarország második világháborús történetének sajátos feldolgozása: szubjektív források – naplók, visszaemlékezések – alapján azt kísérli meg bemutatni, hogyan élték meg az 1942-ben a keleti hadszíntérre vezényelt magyar katonák ezt a történelmi kataklizmát. Az általuk ránk hagyományozott kéziratok kutatásának célja ezúttal nem a harci cselekmények bemutatása. Szerzőik hétköznapi emberek, akik a fronton rendkívüli körülmények közé kerültek, ahol az állandó életveszély mindennapi élménnyé vált, és a legegyszerűbb hétköznapi cselekvések is különleges dimenziót kaptak. Nem annyira alakítói, mint inkább szemlélői, átélői és elszenvedői voltak az eseményeknek. Naplóik, emlékirataik “történelem alulnézetből” helyzetleírások arról, hogyan éreztek, gondolkodtak, milyen erkölcsi, politikai, nemzeti értékrendhez igazodtak egy adott időszakban, mennyiben próbálták – vagy nem – összhangba hozni a kor eszméit saját élettapasztalataikkal, neveltetésükkel. A fennmaradt források leginkább társadalomtörténeti szempontból értékesek, mert a pusztulás és az esetleges életben maradás legközvetlenebb egyedi sorsdokumentumai a Don-kanyarban elszenvedett tragédiának.

További ajánlatunk

Keleti front, nyugati fogság
borító: Keleti front, nyugati fogság>
2 999 Ft
Szabadság, elvtársak!
borító: Szabadság, elvtársak!>
2 190 Ft
Ismeretlen Trianon
borító: Ismeretlen Trianon>
3 490 Ft
A trianoni békeszerződés
borító: A trianoni békeszerződés>
2 590 Ft
Bibó megmondja
borító: Bibó megmondja>
2 399 Ft
Múltunk, ha szembejön
borító: Múltunk, ha szembejön>
1 690 Ft
A csodaszarvas nyomában
borító: A csodaszarvas nyomában>
1 200 Ft
Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete
borító: Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete>
1 290 Ft

Hasznos holmik