Túlélőkönyv vezetőknek

Olvass bele!
Ez egy olyan riportkönyv, ami a szerző multinacionális cégeknél eltöltött húsz éves felső vezetői munkája során gyűlt élményekből íródott. Döntően az emberi tényezőkről, a vezetői helyzetgyakorlatokról szól.
A könyv erős oldala a vezető és a vezetettek lelki folyamatai bemutatása. Viselkedési lehetőségeket tár elénk akár munkánk átvilágításai alkalmával, akár a bukás átvészelésére is. Élményszámba menő példákat ad új munkatársak felépítésére. Tárgyalja az ösztönök és a szerepjátékok szerepét a vezetésben. A könyv nem szakkönyv, inkább romantikus, humoros riport. Ha például történelmi és dialektikus áttekintésben tárgyalja a munkahelyi lopás kérdését, és az ellene folytatott harcot, azt nehéz nevetés nélkül megállni. A multi cégek (Mai Nap és Népszabadság szerkesztősége, szerencsejáték szervező, a legnagyobb hazai nyomda, stb.) önmagában is érdekes belső élete színesíti a túlélésről szóló történeteket.

A szerző így ajánlja: „Ezt a Nagy Vidám Túlélőkönyvet, főleg nők fogják élvezni – függetlenül attól, hogy esetleg nem is akarnak vezetővé válni. Még! Szerencsém volt: mindvégig élvezni tudtam a vezetést. Ismerőseim, barátaim vettek rá, hogy elmeséljem: hogyan lehet talpon maradni, sikeresnek lenni nagy, és eltérő multinacionális nagyvállalatoknál megszakítás nélkül ilyen sokáig."

További ajánlatunk

Pogival a világ körül
borító: Pogival a világ körül>
3 690 Ft
Graphisoft 2.0
borító: Graphisoft 2.0>
2 599 Ft
Milyen a jó előadó?
borító: Milyen a jó előadó?>
1 799 Ft
Crenchmarking
borító: Crenchmarking>
2 290 Ft
Jóléti modellek, európai válságok
borító: Jóléti modellek, európai válságok>
1 390 Ft
A Google titok
borító: A Google titok>
2 290 Ft
Magyar polip
borító: Magyar polip>
1 990 Ft
A gazdaságpolitika nagy elosztórendszerei
borító: A gazdaságpolitika nagy elosztórendszerei>
1 590 Ft

Hasznos holmik