Hogyan legyünk milliárdosok?

avagy A neoliberális etika és a posztkommunista kapitalizmus szelleme

Olvass bele!
Könyvünkben két közismert szociológus, Kolosi Tamás és Szelényi Iván mondja el az új magyar gazdasági elit születésének történetét. Honnan indult, hogyan építette fel vállalkozásait, hogyan gyarapította vagyonát és hol tart most az a több mint kétszáz magyar vállalkozó, akiket ma a leggazdagabb magyar nagytőkéseknek tartunk. A rendszerváltás óta folyamatosan átalakuló társadalom gazdasági és szociológiai szempontú bemutatása során regényszerűen érdekes életpályák sokasága tárul fel a könyv lapjain, s a történelmi folyamatok emberi dimenzióban jelennek meg. A legismertebb közép-európai, továbbá orosz és kínai milliárdosok pályájának bemutatása a magyar helyzetképet nemzetközi környezetbe helyezi.Kolosi Tamás szociológus, Széchenyi-díjas egyetemi tanár, a Lira Könyv Zrt. vezérigazgatója, a TÁRKI alapítója és elnöke, a társadalmi szerkezetek, a társadalmi mobilitás kutatója, 15 könyv és több mint 100 tanulmány szerzője.Szelényi Iván Széchenyi-díjas szociológus, az amerikai Yale Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, több tucat szociológiai tárgyú könyv és tanulmány szerzője. A Konrád Györggyel közösen írt "Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz" című munka megírása miatt 1975-ben kiutasították Magyarországról, azóta Angliában, Ausztráliában, az Egyesült Államokban él. 1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia tagja, egy ideig a Magyar Szociológiai Társaság elnöke és az Amerikai Szociológiai Társaság alelnöke volt. 2000 óta az American Academy of Arts and Science tagja.

További ajánlatunk

Always Love You – Whitney Houston
borító: Always Love You – Whitney Houston>
3 290 Ft
A Vogue története
borító: A Vogue története>
3 690 Ft
Egy erdélyi gróf emlékiratai
borító: Egy erdélyi gróf emlékiratai>
2 599 Ft
Aki átment a falon
borító: Aki átment a falon>
3 999 Ft
Gyertyaláng a sötétben
borító: Gyertyaláng a sötétben>
3 290 Ft
Egy szabad nő
borító: Egy szabad nő>
1 745 Ft
Orvos az ország közepén
borító: Orvos az ország közepén>
640 Ft
Vilmos és Kate
borító: Vilmos és Kate>
990 Ft

Hasznos holmik