Kispapa születik

avagy egy babaváró apajelölt kalandjai

Olvass bele!
Amint a feleségem terhességi tesztjén megjelent a második csík, nem volt kibúvó, be kellett látnom, felnőttem. Gyerekkoromban utáltam, hogy mindenki nekem parancsolgat, én is szerettem volna valakit, akinek megmondhatom, hogy mit egyen, mit vegyen fel, mikor menjen aludni. Amikor azonban rádöbbentem, hogy hamarosan megszületik az, akin kiélhetem uralkodási hajlamaimat, már nem is vágytam különösebben erre a szerepre. Megrettentem a feladat nagyságától, és csak sajnálni tudtam azt a csöppséget, aki egyszer engem tekint majd a példaképének. Szorongásomat csak erősítették azok a jelek, amelyek előrevetítették addigi életem teljes felfordulását. Párom növekvő pocakja, a házimunka újrafelosztása, a lakás átrendezése, a bababútorok és ruhák beszerzése sejtette, hogy kilenc hónap múlva a kényelem, a nyugalom és az anyagi biztonság kifejezések tartalma számomra jelentősen átalakul.

A babavárást tehát akár próbának is felfoghatjuk, amikor kiderül, mennyire strapabíró az apuka. Hogyan viseli a szeretett nő hangulatváltozásait, az ismerősök és barátok hasznos és haszontalan tanácsait, a szülésre felkészítő tanfolyamok rémisztő gyakorlatait. Nekem hatalmas segítséget jelentett, hogy leírhattam örömeimet és gyötrődéseimet egyaránt, ami most napvilágot lát. Talán akadnak olyan sorstársaim, akik erőt meríthetnek belőle, hogy ne gyenge anyámasszony katonájaként, hanem férfiasan tökéletes apajelöltekként álljanak a szülőszoba ajtajában.

További ajánlatunk

Ami nem öl meg
borító: Ami nem öl meg>
3 499 Ft
Életmentő izom
borító: Életmentő izom>
3 490 Ft
Múzsa
borító: Múzsa>
2 799 Ft
Harc az életért falatról falatra
borító: Harc az életért falatról falatra>
1 790 Ft
Idősotthon belülről
borító: Idősotthon belülről>
2 190 Ft
Sisu és én 
borító: Sisu és én >
2 999 Ft
Végső rendrakás svéd módra
borító: Végső rendrakás svéd módra>
1 500 Ft
Könnyed séta a diéták útvesztőjében
borító: Könnyed séta a diéták útvesztőjében>
800 Ft

Hasznos holmik