Adatok betöltése, kérem várjon!

„A pincértörténeteimről például azt mondom: a formáról akartam írni, és a szakmáról. (Mint olyanokról.) És ha így, akkor így tovább: a (...) spionnovellában is ugyanezt járjuk körül (górcső alá venni?), csak a színek lettek otrombábbak, ijesztőbbek. A főhős egy bájos nyomozócska, aki a világot két részre osztja: »szép«, »nem szép«. Nyomozóságát mint szakemberséget tekintettem, akár mintha CRUYFFot vagy BECKENBAUERt vagy a HÉT MESTERLÖVÉSZt - hogy »közelítsek«.” 

„Nem nagyon szeretem a sci-fit, mégis kicsit az lett ebből: azt hiszem, a scifinek is ez a módszere: elvesz a képzelet elől néhány korlátot, és - paradox módon - így szűkíti le egy már átlátható területre a gondjait (örömeit). Ekképp jutottam el ehhez a sohasem volt tájhoz, ahol rend van csak és szervezettség, ahol már "minden lezajlott", ahol a remény nincs. (Csak néhány bögyös maca.)...” – Esterházy Péter  

„Elfordítottam a fejem, a tükörkép oválisan elnyúlt, a szám helyén sötét árny, szemem rövid, ezüst kígyó. Ahogy szemügyre vettem a gép csillogó falán széjjelszaladó foltot, pillantásom visszacsúszott Máriára. Hirtelen tétje lett a jelenetnek. Önszántamból lemondtam a hódító és a felsült hódító szerepekről: az asszony nem volt "hódított" és nem volt "meghódíthatatlan". Bántó lelkesedéssel azt ismertem föl, hogy nincs mire játszani magamat, olyan valakivel állok szemben (italtól kissé kuszán, bennem előző mozgásaim következményeivel), aki előtt érdemes, hogy legyek, hogy én én legyek, már amennyire telik tőlem, és függetlenül attól, jól járok-e evvel, avagy sem.”