Visszaszököttek

Olvass bele!

„Egy embert ki lehet űzni a szülőföldjéről, de a szülőföldjét kiűzni az emberből nem lehet.”


„Szigetújfalu egy a sok magyar falu között, s egy a magyarországi sváb települések között is. Különlegességei nincsenek. Ha vannak, inkább a régi korokból. Itt húzódott egykor a római birodalom határa, s itt állt a Duna-parton a limes erődítményeinek egyike. A középkorban kolostort építettek köveiből, mely azóta ugyancsak az enyészeté lett. Az ősi kövek csak nagyon szűkszavúan beszélnek a régmúltról, akárcsak az újfalusi öregek a saját múltjukról, annak is egy sosem feledhető szakaszáról, az 1946-os kényszerű kitelepítésről. És annak meghökkentő-szép folyományáról, a kényszerű visszaszökésekről. Kényszerűt mondunk, pedig a hazaszökés már – szemben a kitelepítéssel – teljesen önkéntes elhatározás volt, mégis mintha a lelkek mélyén valamilyen különös kényszerítő erő irányította volna a döntéseket. Természetesen nem egyetlen erő befolyásolta őket. Ha egy lett volna, illethetnénk a konvencionális hazaszeretet szóval, vagy a gravitációnál is titkosabb szülőföld-vonzással, melyet nem tudott megsemmisíteni a kiűzetés traumája. Talán mert érezték, nem a szülőföld vetette ki őket magából, hanem a szülőföldön éppen regnáló hatalom önzése és szűklátókörűsége.”

További ajánlatunk

Anna
borító: Anna>
1 000 Ft
Smaragd asztal
borító: Smaragd asztal>
3 899 Ft
Zsákutca két irányból
borító: Zsákutca két irányból>
2 190 Ft
Meddig jössz
borító: Meddig jössz>
1 990 Ft
Rendszerújra
borító: Rendszerújra>
2 590 Ft
Mágneshegy
borító: Mágneshegy>
2 490 Ft
Wünsch-híd
borító: Wünsch-híd>
1 990 Ft
Távozó fa
borító: Távozó fa>
1 990 Ft

Hasznos holmik