Drakula

Olvass bele!

1849. június 3-n Panyutyin orosz tábornok hadai bevonulnak Pozsonyba. Egy csapat csallóközi magyar gyerek mély keserűséggel a lelkében nézi az elvonuló muszka hadat. Köztük van Hermann Wamberger, az ágrólszakadt, legjobb esetben is csak tizennyolc éves zsidó nagykamasz, akinek ebben az órában olthatatlan gyűlölet száll le a szívére, s egyszer és mindenkorra eltökéli: felteszi az életét arra, hogy felnyitja az európai művelt és szabadságszerető nemzetek szemét a veszélyre, amit a zsarnoki Oroszország jelent a számukra.

Több, mint fél évszázad elteltével Vámbéry Ármin, az egykori ágrólszakadt nagykamasz, visszaemlékezéseiben sajátosan kondenzált képet ad a forradalmi eseményekről. Az eufória leírása után rögtön rátér a március 20-i gyalázatos pogrom leírására, amikor is a pozsonyi csőcselék a birodalom megrendülésének első jelére (árnyalt megfogalmazásban: „midőn a szabadságharc első villámai megjelentek az égen") megkínozta és kifosztotta a város jámbor zsidó polgárait. Ezt követően rátér az osztrák pribékekre, akik abban lelik örömüket, hogy a „lábaiknál fogva" lóbázzák a felakasztott hazafiakat (1849. július 19.), majd Rázga Pál lelkész kivégzésére, amit felesége és gyermekei szeme láttára hajtanak végre (1849. június 18.), végül megjegyzi, hogy mindezt hiba politikai okokból elfelejteni, őt, mint szemtanút, mindig iszonyat fogja el, ahányszor csak visszagondol az eseményekre. Különös: a pogrom „felveri látszólagos boldogsága csalóka álmából" (azaz rájön, kikkel volt eddig körülvéve), a kivégzésekre csak emlékezni akar, vagyis az emberéleteket kioltó erőszaktól kevésbé száll a szívre gyűlölet, és nem születik életre szóló eltökéltség, mint a keleti hordák látványától.

Krasztev Péter nagy esszéje a Drakula-mítosz kapcsán Nyugat-Európának a kontinens keleti felével kapcsolatos szorongásáról értekezik. Az esszé főszereplője Vámbéry Ármin, akinek nem kis szerepe van abban, hogy a korabeli Angliában kialakult a kép a veszélyes Keletről, amelynek fiai nyugati kultúrember álarcában a keleti barbárság hordozói.

További ajánlatunk

Magyarország története a XX. században
borító: Magyarország története a XX. században>
5 899 Ft
Bibó megmondja
borító: Bibó megmondja>
2 399 Ft
Keletre, magyar!
borító: Keletre, magyar!>
2 999 Ft
Búcsú a Monarchiától
borító: Búcsú a Monarchiától>
1 990 Ft
Polgári átalakulás és neoabszolutizmus
borító: Polgári átalakulás és neoabszolutizmus>
990 Ft
A csodaszarvas nyomában
borító: A csodaszarvas nyomában>
1 200 Ft
55 meghökkentő eset a magyar történelemből
borító: 55 meghökkentő eset a magyar történelemből>
2 990 Ft
Rendszerváltás Magyarországon 1987-1990
borító: Rendszerváltás Magyarországon 1987-1990>
1 990 Ft

Hasznos holmik